A vegyész, feltaláló és vállalkozó Dr. Otto Hoffman
Dr. Otto Hoffmann 1854-ben született Carl Franz Otto Hoffman néven, Eisdorf-ban, egy a Harz régió tövében fekvő kisvárosban. Apja a város polgármestere volt; megélhetésüket gazdálkodással és lótenyésztéssel biztosította. Otto apja második feleségének egyedüli gyermeke volt. 10 éves korában a család Halle-ba költözött, ahol Otto, apja halála után, aFrancke Alapítvány bentlakásos iskolájába járt. Anyagi gondjaik ellenére Berlinben és Lipcsében folytatta tanulmányait, majd 1878-ban Würzburgban fejezte be doktorátusát, melynek tárgya „A cink és jód allil hatása az acet etil acetátra és a dietil acetetil acetátra“ volt.
Még a Dr. Robert Richter-rel való találkozása előtt – aki az Egyesült Államokban folytatott tanulmányokat – többek között színezőanyagokat fejlesztett a BASF társaság számára, valamint több, a vízben oldódó indulinok vegyítésével kapcsolatos eljárást szabadalmaztatott.
Richter pedig éppen egy olyan találékony vegyészt keresett, aki ki tudna fejleszteni egy a Rostaing de Rostagni által tervezett fogcementhez hasonlatos cementet, amelynek az összetételét Rostaing magával vitte a sírba.
Otto Hoffmann elkezdett megoldást keresni a problémára, és sikerült is egy olyan formulát találnia, amely nem csak lemásolta, hanem minőségileg jelentősen túl is szárnyalta Rostaign dentinogénjeit. Így végül Berlinben telepedett le, ahol egy társával együtt alapítottak egy társaságot az általa kifejlesztett cink-foszfát cement gyártására és értékesítésére.
A termék hamar vásárlókra talált a világ minden tájáról, így a cég még az Első Világháború kitörése előtt monopólium helyzetbe került. Dr. Hoffmann egy sor egyéb fogászati terméket is kifejlesztett, de a foszfát cement bizonyult legmaradandóbb találmányának.
Fogászati úttörőmunkájának gyümölcse máig is él, többek között az ő nevét viselő Hoffman’s termékek formájában.
A kozmopolita, művészetkedvelő és család-centrikus férfi
Otto Hoffman-nak szenvedélye volt az utazás. 1900-ban ellátogatott a párizsi Világkiállításra, majd 1903-ban az Auguste Victoria hajó fedélzetén részt vett egy Spitzbergen-i expedícióban. Nem csak a nagy távolságok, de a szédítő magasságok is vonzották.
A berlini „Verein für Luftschiffahrt” (Légi Utazási Egyesület) tagjaként több hőlégballon-felszállásban is részt vett. Hegyvidéki túrái során megjárta az Alpok legmagasabb csúcsait.
1904-ben, a Berlini Alpinista Társaság egy bálján találkozott nagy szerelmével, Lucie Steeger-rel, aki nála 28 évvel fiatalabb volt. A következő év júliusában össze is házasodtak, az újonnan felavatott Berlini Katedrálisban. Három gyermekük született: Helmut (1906), Ingeborg (1909) és Dietbert (1916). A kortárs művészet pártolóiként és gyűjtőiként a Berlini Szecesszió sok kiállítására ellátogattak.
Otto Hoffmann művészetek iránti szerelme muzikális felhanggal is bírt: imádta a zongorát. Napi 3 órát zongorázott külön erre a célra tervezett zenetermében. Fia, Dietbert emlékezett rá, ahogy gyerekként gyakran ült be a nagyzongora alá, hogy apja játékát hallgassa.
Mindezek ellenére Otto Hoffman legfőbb szenvedélye vegyészi munkája volt, melyet 83 éves koráig folytatott. Amikor 1938-ban elhunyt, nagy gyászoló gyülekezet kísérte őt utolsó útjára, a Dahlem-erdei temetőbeli végső nyughelyére.